Üdvözöljük a 2008-as év bortermelőjét, Konyári Jánost

Lettünk


Bock Józseftől, a nagy életkedvű villányi mestertől hallottam először azt a mondatszerkezetet, hogy „amikor az év borásza lettünk”… Így, az egyes és a többes szám tudatos keverésével. Azután így fogalmaztak többen mások is, mivel az Év bortermelői szinte egytől egyig vagy családi vállalkozásban alkotnak nagyot, vagy a borász fiú- és leánygyermekek bevonásával irányítják a magántulajdonú nagyüzemet. Ugyanakkor a díjat csak magánszemély kaphatja. Így lett a Frittmann Testvérek Kft. képviseletében János (az öcskös) a címnyertes.
Mindazonáltal maga a borász szakma sem tudta, milyen jót tettek magukkal és a borértő közönséggel, amikor a Hét Borbírák (egyes és többes!) kezdeményezésére 1991-ben elindították ezt a jelöléses, választásos sorozatot. A brand azonnal felépült és hatott. Tiffán Ede, aki origóként szolgál azóta is, a saját életművével, édesapja közismert villányi szerepvállalásával, valamint Zsolt fia bevonásával új márkát, figyelemre méltó értéket hozott létre – nem sokkal a rendszerváltás után.
A magyar borász szakma ennek a jó érzékkel kitalált és felépített marketingfogásnak is köszönheti, hogy a nagy átalakulások után talán az egyetlen sikerágazatunk lett. Itt mindig lehet tudni, hogy kik számítanak, és akik valóban számítanak, azok nagyon ritkán okoznak csalódást.
Igaz, hihetetlenül fáradságos munka és sors az övék: túl kellett lépni a nagyüzemi igénytelenségek hatásmechanizmusain, fel kellett építeni az önálló, senkivel sem összetéveszthetetlen arculatot, és ott kellett lenni az értékesítés minden kilométerkövénél is. „Én vagyok saját öregapám” – szokta mondogatni Vesztergombi Ferenc, utalván arra, hogy háromgenerációnyi feladattal, adóssággal kell megbirkóznia.
Mondom, ennek ellenére teljesen tiszta az értékrend: a pohár nem csapja be az embert. Tavaly például, amikor kedvencünk, Frittmann János lett az Év bortermelője (Frittmann János lettek…), akkor az ötös döntőbe, ahol a Magyar Bor Akadémia a legtöbb jelölést kapottak közül választja ki a legjobbat, a győztes mellett Konyári János, Légli Ottó, Lőrincz György és Szöllősi Mihály jutott be. Idén pedig, amikor végül jól megérdemelten Konyári János lett a befutó, a névsor Vida Péterrel egészült ki.
Hogy a brand hatásairól is szóljunk: a megválasztott, pajzsra emelt, élre juttatott borász az árszínvonalát húsz százalékkal tudja megemelni. És ha neki addig is nyereségesen ment az üzlet, akkor ekkortól még nagyobb hasznot hoz. Ez persze koránt sem jelenti azt, hogy hátradőlhet az otthoni bőrfotelban. Nem. Az Év bortermelőjét a következő egy évben szétszedik, kézről kézre adják a borszeretők, vacsoraestről borbemutatókra, azokról borfesztiválokra, konferenciákra hívják, várják, lökdösik, tuszkolják. Úton van, borokat visz bemutatni, közben gyorsan megnöveli a birtokot, vásárol egy-két tartályt, néhány tucat hordót, és el is fogy, befektetődik a húsz százalékos értéknövekedés.
Konyári János a rutinos borászok közé tartozik. Hogy mást ne mondjak, Tiffán Ede hét évvel volt fiatalabb akkor, amikor a címet elnyerte, és neki addigra már komoly becsülete volt a szakmában. Gere Attila vagy szegény Báthory Tibor szinte gyerek volt, amikor kiérdemelte a címet. Csak azt akarom mondani, hogy Konyári nem fog kapkodni. Két birtoka is készen van, megtanulta azt, ami megtanulható.
A magyar vízilabda-válogatott háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitánya, Kemény Dénes vállalatvezetőknek szokott előadást tartani a módszereiről, a sikerhez vezető útról. Tény, hogy egy-egy szervezet, munkahely előmenetele leginkább a humán kapacitás minőségétől, a hozzáadott értéktől, a személyiség erejétől függ. Én magam ezért is szorgalmaznám, hogy nem csupán a borértők – egyébként egyre szélesedő – táborában, hanem más területeken, akár a közgazdaságban vagy a sportban is, hallgassuk meg a befutott borászokat a saját tapasztalataikról. Hihetetlen sokat lehet tanulni tőlük.
Ezek az emberek nem könyvből olvasták ki a marketinget és a szervezéstudományt, mégis hihetetlen jó érzékkel hoznak létre piaci márkákat, családi brandet, borvidéki összefogást és jól működő kis- vagy középvállalatot. Konyári például, aki hosszú évek óta gazdag, telt, gyümölcsös nagy borokkal ajándékoz meg bennünket, a kertészeti egyetem elvégzése után nagyvállalati borász lett, majd megalapította a St. Donatus Pincészetet, ami mellett felépítette a saját birtokát is. Az ezredforduló óta találkozhatunk a nevével a palackjain, és azóta hibátlan, olykor vajasan vastag, máskor harsogóan friss, de mindig fajtajelleges és tiszta ízvilágú borokkal kedveskedik az ő népének. Uralkodói gazdagság az övé.
Így most már vele együtt, szép sorban, királyi többesben lettünk.

Dlusztus Imre

Szegedi Egyetem