XIV. Szegedi Borfesztivál

A XIV. Szegedi Borfesztivál képei

Az év borásza, jó zene, és kis állatságok

Mikor a különböző fesztiválok szervezői a rendezvényük célját igyekeznek meghatározni, előszeretettel használnak divatos kliséket, melyek megszépítik a puszta üzleti motivációt, és politikailag is használhatóak. Ilyenek például a „helyi kulturális értékek népszerűsítése”, „gasztronómia”, „önfeledt közösségteremtő szórakozás” stb. De talán a Szegedi Borfesztivál az egyetlen, amely valóban komoly eredményeket ért el a maga kategóriáiban.


Az alapítók – Puskás Ferenc vendéglátós és Dlusztus Imre a helyi napilap akkori főszerkesztője, borszakíró – a sörfesztiválok sikerén felbuzdulva 1994-ben gondoltak egy merészet és az alföldön is megszerveztek egy borfesztivált. Mindez abban az időben történt, amikor a régió a borhamisításoktól volt hangos.

A nagy út

Már tizennégy év is eltelt az első borfesztivál óta, és a szegedi rendezvénynek is köszönhető többek között, hogy az alföldi bor már a felületes tájékozottságú borfogyasztók körében is kezdi visszaszerezni hírnevét. Az első nagyon komoly elismerést az alföldön Somodi Sándor, ásotthalmi borász kapta, akit néhány éve beválasztottak a Pannon Bormíves Céhbe, melynek olyan nagy borászok az alapítói, mint Árvay János, Gere Attila, Tiffán Ede vagy Szeremley Huba. A 2007-es év aztán meghozta azt az elismerést, amit a Duna Borrégió már régóta várt: Frittmann János lett az év borásza Soltvadkertől. Ez a díj a borász elmondása szerint is szorosan kötődik szeged városához, hiszen a borfesztiválok, és az itt elért sikerek nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy megkaphassa a bortermelők legnagyobb elismerését. A borforgalmazást is ebben a városban kezdte el: 1988-ban nyitotta meg saját üzletét Szegeden. (Szegeden alakult meg egyébként a Frittmann Baráti Kör is 2006-ban.)

In vino veritas

Az ötnapos rendezvényen bárki, aki nyitott szemmel, füllel járt, maga is megtapasztalhatta, hogy nemcsak elcsépelt közhely a „borban az igazság” szlogenje. Szeged főterére május végén kiköltözött a magyar valóság. Mire leszállt az est, és a mámor elkezdte tépni a polgárok tízezer maszkját, elég volt néhány órát eltölteni közöttük, hogy képet kapjunk a hétköznapok emberéről: rólunk. Míg az egyik padon két fiatal folytatott vitát a különböző eszmék párviadaláról – a jobboldaliság, népi demokrácia és a liberalizmus, hol találkozhatnának, és vajon kezet ráznak-e egyszer –, addig mellettük a magyar futballválogatott győzelmére koccintottak (talán éppen azon a padon, ahol előző este a Pick veresége miatt könnyeztek). Az egyik asztalon nagyon sikeres középkorú vállalkozók itták magukat olyan tévedésbe, hogy azt képzelték egy vékony faasztal elbír százkilencven kilónyi táncospárt, üvegropogás és farecsegés nélkül. Míg délután általában szelíden beszélgettek nők s férfiak, nagycsaládosok tolták-terelték gyermekeiket, addig valahogy estére, mindig megjelent egy kis dionüszoszi vadság. Még pofon formájában is. De hát, mint fent mondtam, ezek is mi vagyunk, csak a hétköznapokban felhígul az éj tömény esszenciája. Egyszer egy kétméteres, nagyon erős legény tett megjegyzéseket mindenkire, s e képp illette „szép” szavaival páromat is.

Gazdagság és fröccshiány

De csak a szépre. A színpadi rendezvények igényesen válogatott műsorszámok voltak. A Szurdi-Marosi-Palágyi trió mindkét fellépésén megtáncoltatta a népzenére fogékony ifjakat s időseket. Hallhattunk még bluest, rézfúvósokat, sanzont, vagy rock & rollt. Bródy János, Balázs Fecó és a United is zenélt. Az italkínálat mellett az élelmezés sokszínűségét sem vitathatta senki. Egy négytagú család nem nagyon úszta meg húszezer forint alatt, ha egy vacsorával egybekötött közepes bortúrát bevállalt. A Széchenyi tér egyébként szinte teljesen megtelt fabódékkal. 112 kiállítóhely sorakozott fel a járdaszélekre, pedig a közepes, nyolc négyzetméteres bódét 239 ezer forintért adta bérbe a város hat napra. Én nagyon hiányoltam a Szegeden szódamúzeumot alapító szódásmestert, Bánffi Istvánt, aki ha kaphatna egy kisbódéra kedvezményt… a savakban gazdag Frittman rozéból kiváló fröccs készíthető.
Végezetül említsük meg a XIV. Szegedi Borfesztivál díjazottjait is. A város bora a Vylyan Pincészet 2006-os Cabernet Sauvignonja lett, a legszebb fehérbornak a Frittmann Pincészet 2007-es Ezerjóját választották, míg a vörösborok között a villányi Bock Pincészet 2003-as cuveje került ki győztesként. A legszebb desszertbor címét a Monyók Pincészet 1996-as tokaji esszenciája érdemelte ki, és megkapta a nagy aranyérmet is. A borversenyen egyébként 31 arany, 46 ezüst és 12 bronz minősítést osztott szét a zsűri.

D. Cs.
Megjelent: www.szegedma.hu

Születésnap

2007 május 19-én hétfőn a Frittmann Baráti Kör második életévét ünnepelte az Istenes Kertben. Csülkös babgulyás, ezerjó, irsai, kékfrankos rozé.
A többi néma csend...

alföldi boros cikkek (Mórahalom)

Lendületben az alföldi borászat

Csak a hungarikumokkal lehet versenyezni

Tavaly, december 25-én lépett hatályba az a törvény, amely a hegyközségek területét az 1994-es szabályozásban foglalt 50 hektárról 500 hektárra emelete. Ezért ahogy az ország egész területén, úgy a megyénkben is a kisebb hegyközségek a beolvadás jogi formáját választva új hegyközségeket alapítottak.

A héten megtartották a beolvadó közgyűléseket Pusztamérgesen és Mórahalmon is, így megalakultak a Csongárdi borvidék új hegyközségei. A mórahalmi változásokról Kalmár István hegybíró, a Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára beszélt lapunknak.

Hegyközségi változások

„A Csongrádi borvidéken 1994-ben tíz hegyközség alakult, ez a szám most háromra apadt” – nyilatkozta a mórahalmi hegybíró. „Borvidékünket a jövőben a csongrádi, pusztamérgesi és a mórahalmi hegyközségek alkotják. A mórahalmi hegyközségbe beolvad a Domaszék-Kiskundorozsma, Ásotthalom, Zákányszék, Bordányi illetve Zsombó és Sóshalom-Hódmezővásárhely. Mórahalmon most pénteken tartják a beolvadó közgyűlést, ahol elfogadják és aláírják az együttműködési szerződést. Pusztamérgesen erről már kedden szavaztak. Most hatékonyabb lehet a munkavégzés, hiszen tudunk foglalkoztatni főállású adminisztrátort. Csak előnyei lehetnek a változásoknak, mind érdekképviseleti, mind pedig támogatási, pályázati szinten.”

Hungarikumokban a jövő

A hegyközség két legnevesebb borásza Tóth István és Somodi Sándor. Mindketten ásotthalmiak. „A vidék egyik problémája, hogy az elmúlt időszakban termő szőlőtőkék még a rendszerváltás előtt lettek telepítve, és nem megfelelően kezelték azokat” – véli Tóth István. „Elhanyagolták a tápanyag-utánpótlást, sőt volt olyan időszak, amikor nem is művelték a tőkéket. Ez a rendszerváltás környékén történ, amikor a szőlő az alföldön még nem az a növény volt, amit gazdaságosan lehetett művelni. Ezen a helyzeten az új telepítések már változtattak. A tőkeállományt növeltük.
A piacon az alföldi borászatnak a hungarikumok készítésére kellene hangsúlyt fektetni. Az év borásza, Frittmann János is az ezerjót karolta fel. Ezen a vidéken a kövidinkát lehetne előtérbe helyezni. Vagy vörösbornál a kadarkát. Csak sajnos ezek a fajták nagy élő munkaerőt igényelnek, hiszen üzemi módszerekkel nem termelhetőek. Mivel alacsonyan teremnek csak tőkefejes műveléssel gondozhatóak.”

Hiányzó borkultúra

Tóth István szerint széles összefogásra van szükség, ha azt akarjuk, hogy az alföldi bor újra méltó helyet kapjon az ország borpiacán. A régió vendéglátását, turizmusát a gasztronómiával együtt kell felépíteni. Ez az összefogás sajnos még nem jellemező. Például, ha az alföldön betér valaki egy étterembe, ott a pincérnek ajánlani kellene a Csongrádi borvidékről néhány palackkal. Ettől még messze vagyunk.Somodi Sándor – aki e vidékről egyedüliként van jelen palackos boraival a piacon – is hasonlóan vélekedik. Elmondása szerint is csak a hungarikumokkal van esélye az alföldi borásznak a piacon. A mediterrán vidékeken, ahol nincs fagyveszély olyan mennyiségben terem a szőlő, amivel nehéz versenyezni. Ráadásul az exporttámogatási rendszer is sokkal kedvezőbb ezekben az országoknak, mint nálunk.

DéCsé

Megjelent: Csongrád Megyei Hetilap, 2008 02. 15.

alföldi boros cikkek (Pusztamérges)

Pusztamérges központi szerepe

Beolvadás és átalakulás a hegyközségek életében

Egy tavaly elfogadott törvénymódosítás miatt az ország hegyközségi rendszerében február 15-ig komoly átalakulások várhatóak. A közigazgatás hatékonyságának növelése miatt az ország 315 hegyközségéből 124 alakul.

A Csongrádi borvidéken az eddigi 10 helyett 3 központ irányítja majd a szőlészet, borászat ágazatának képviselőit. Az egyik új hegyközségi központ Pusztamérges. Lapunknak Géczi Lajos, a Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke – aki Pusztamérgesen vezeti pincészetét – beszélt az átalakulás folyamatáról, és annak várható előnyeiről.

Hatékonyabb működés

„A kormány módosította a hegyközségekre vonatkozó 1994. évi 102-es törvényt” – nyilatkozta a hegyközségi tanács elnöke. „A törvénymódosítás december 25-én lépett hatályba, és hatvan napot ad a hegyközségeknek, hogy teljesítsék az előírások szerinti átalakulásokat. A törvény ugyanis kimondja, hogy csak az a terület lehet önálló hegyközség, melynek szőlőtermő területe minimum 500 hektár. Ennél kisebb területtel rendelkező vidék a továbbiakban nem alkothat önálló hegyközséget.” Géczi hozzátette, hogy eddig 10 hegyközség alkotta a Csongrádi borvidéket. Csongrád önmagában tudja teljesíteni az előírást, míg a többi, kisebb hegyközség a beolvadás jogi formáját választotta. Így a maradék 9 hegyközségből Csongrádon kívül még kettő alakul, Pusztamérges és Mórahalom központtal.
Az új hegyközségi törvény miatt jelentősen átalakul a közigazgatási rendszer, ami több helyi borász szerint is átláthatóbbá teszi majd a közigazgatást. Géczi Lajos úgy véli, hogy könnyebben lehet majd kezelni a támogatásokat is, és minden bizonnyal hatékonyabban pályázhatnak majd a hegyközségek állami és uniós támogatásokra is. Február 15-től minden közigazgatási terület főállású adminisztrátort alkalmaz majd.

Olaszrizling és rajnai

Farkas István, pusztamérgesi borász épp most újította fel pincéjét pályázati forrásból. Őt az átalakulásokkal kapcsolatban arról kérdeztük, hogy vajon a pusztamérgesi bor előtt szélesebb piac nyílhat-e a jövőben? „Pusztamérgesen igazi hungarikumok teremnek. És talán épp erre lehetne építeni e terület jövőjét is. A mi pincészetünkben is komoly hagyománya van a magyar szőlőfajtákból készítet boroknak. Foglalkozunk kövidinkával, amit sokáig lenéztek, pedig egy igazi, könnyű, lágy bor nyerhető ebből a szőlőből. Az olaszrizling a pusztamérgesi vidék legjellemzőbb fajtája. Merem állítani, hogy az olaszrizling bármikor megállja a helyét akár a francia fajtákkal szemben is. Mint ahogy a legtöbb borász a környéken, mi is termelünk rajnai rizlinget, ami bár nem hagyományos magyar fajta, de szorosan kötődik pusztamérges területéhez. Itt volt ugyanis az első hatvan, hetven hektáros törzsültetvény, és szinte az egész országba erről a földterületről vitték el szaporításra a metszett vesszőket; innen került a szőlőiskolákba a rajnai. Úgyhogy aki bárhol Magyarországon rajnait kóstol a pusztamérgesi földből is kap egy cseppet” – mondta mosolyogva a borász.
Itt délen egyébként kockázatosabb a szőlőtermesztés, mint bármelyik hegyvidéken. A sík területen fokozottabb a fagyveszély. A hegyvidéki lankákról, is mindig a sík terület, a völgy felé húzódik a fagy. Nemrég, 2005-ben volt a mínusz 25 fokos tél. Több szőlészetben is teljesen újra kellett nevelni a vesszőket. Így 2007-ben Farkasék pincéjében is csak 25 százalékos termésből készülhetett bor.

Olcsó import a polcokon

A pusztamérgesi borászok véleménye szerint hiába alakulnak nagyobb hegyközségek, a pincészeteknek így is korlátozottak maradnak a piaci lehetőségeik. Sajnos a fogyasztói attitűd változása az emberek többségét a multinacionális áruházakba szoktatta. És az olyan kisebb hegyközségek, mint a puszamérgesi, nem tudja ellátni az áruházakat, hiszen oda csak akkor kerülhet be bármilyen termék is, ha a cég országos hálózatának is szállítanak. Ezeken a hegyközségeken azonban nem jellemzőek a „mamutpincék”. A Farkas testvérek pincészete az egyik legnevesebb e területen, de a 18 hektár termőterület nem ad annyi bort, hogy országosan terítsék. „Mi főleg az éttermekbe tudunk bekerülni, és a kisebb borszaküzletekbe. A Csongrádi borvidék legtöbb borásza így van ezzel. Vannak persze nagyobb borászatok, akiknek a termékét még a fővárosban is meg lehet vásárolni, de a többi borvidékhez képest még mindig nagyon le vagyunk maradva” – mondta Frakas István.
A borász szerint Franciaország, Olaszország és Spanyolország alig várta, hogy hazánk is csatlakozzon az EU-hoz, hiszen ide be tudták hozni az olcsó de az országuk neve miatt figyelemfelkeltő boraikat, és elárasztották velük az áruházak polcait. Érthetetlen, hogy bárki is megvesz kilenc és fél fokos alkoholtartalmú tejesdobozos bort. Egy érett borfogyasztói kultúrában a magyar borral szemben ezek a gyenge minőségű importok versenyképtelenek lennének. „Merem állítani, hogy az alföldön is készül szinte mindegyik fajtából olyan bor, ami lesöpri a chilei, olasz olcsó palackjait. Egy jó évjáratú pusztamérgesi olaszrizlinget, cserszegi fűszerest, vagy a rajnait bármikor oda merném állítani egy külföldi chardonnay mellé” – véli Farkas István.

DéCsé

Megjelent: Csongrád Megyei Hetilap, 2008. 02. 03.

alföldi boros cikkek (Csongrád, Ungerbauer)

A csongrádi csodahomok

A csongrádi borvidék 2360 hektáros területén kiváló minőségű borok állíthatóak elő. Az országban ezen a területen a legmagasabb a napsütéses órák száma, ami a szőlőtermesztésben az egyik legfontosabb természeti tényező. Lassan az alföldi borok is visszanyerik méltatlanul elvesztett hírnevüket.

Az év borásza címet 2007-ben egy alföldi borász, a soltvadkerti Frittmann János nyerte el. Így akik eddig nem hittek az orruknak, nyelvüknek, azoknak immár egy hivatalos papírt is az asztalukra lehet rakni az alföldi borospalack mellé. Megyénk borvidékéről és az alföld adottságairól beszélgettünk a csongrádi hegyközség elnökével, Ungerbauer Györggyel.

Ezer éves múlt

A Csongrádi borvidék története közel ezer éves múltra tekint vissza. Az Alföldön kezdetben főként a folyóvölgyi, ártéri területeken alakult ki lugasos szőlőművelés, és főleg a mezővárosok határában fejlődött a szőlőtermesztés. Az első megbízható adat a garamszentbenedeki apátság alapító levelében (1075) szerepel. Az okiratban a Tisza melletti Alpár szőlői is szerepelnek a királyi adományok között. A szőlőtermesztés a XV. századra fejlődött önálló termelési ággá, amit a dézsmakötelezettség is bizonyít. A török uralom alatt a legkelendőbb árucikk és a legjelentősebb adóalap a gabona mellett a bor volt. Ez kiderül a budai beglerbég egyik 1573. évi jelentésére küldött szultáni rendelet szövegéből is: "A budai vilájetben (ahova a Duna-Tisza köze túlnyomó része tartozott) a szultáni hász birtokok jövedelme, az emírek és a tímár birtokosok jövedelme leginkább a bor jövedelméből áll." A XVI-XVII. századi népmozgások ide is eljuttatták a balkáni eredetű vörösborkultúrát és a Kadarkát. A XVIII. század első felében megindult a futóhomok a Duna-Tisza közén. Mária Terézia 1779-ben rendeletben szorgalmazta a szőlőtelepítést az Alföldre, hogy a futóhomokot megkössék. Az alföldön a filoxéra járványok sem tudtak kárt tenni a szőlőben, hiszen a homoktalajokon (75-80% kvarctartalom felett) nem tud megélni az élősködő.

Nemcsak vörös, fehér is

„A vidék hagyományos fajtái a kadarka, kövidinka és az izsáki sárfehér; eleinte a mi családi gazdaságunk is ezekkel a szőlőkkel foglalkozott” – kezdi mesélni saját történetét Ungerbauer György. „Ma a magángazdálkodásunk fő profilja a szőlőtermesztés és a szőlő szaporítóanyag előállítás.” A család birtoka egy mesebeli helyen, a bokrosi homokpusztán, egy holtág partján fekszik. A családfő büszkén vezet végig a birtokon. A téli elvermelt szaporítóanyag, és a tópart után a borpincét látogatjuk meg. A hegyközségi elnök elmondja, hogy saját pincéje ezer hektoliter bor befogadására is képes. Jelenleg 40 hektáron termesztenek tizenkét szőlőfajtát, ami a vidéken egyedülállónak mondható. A vörös fajták: a kékfrankos, Cabernet Saugvignon, Cabernet Franc, Pinot Noir és a Zweigelt. A fehér szőlők pedig: a Saugvinon Blanc, Cserszegi fűszeres, Chardonnay, Szürkebarát, Bianca, Zöldveltelin és az Ezerfű.
„Ha a piacon akarok maradni, nem azt kell csinálni, amit mindenki más, hanem az újat, az egyediséget is fel kell vállalni. Én ezért is kezdtem el foglalkozni a fehérborral. Csongrádi borvidékről elkönyvelték, hogy hagyományosan vörösbortermelő terület, pedig ez nem igaz. A szőlők körülbelül harminc százaléka fehér. És ma már reduktív technológiával, hűtött erjesztéssel kitűnő fehérborokat gyártunk a pincénkben. A 2007-es csongrádi borversenyen a mi Saugvignon Blanc borunk vitte el a legjobb fehér bor díjat – büszkélkedik a borász.”

Töretlen fejlődés

Ungerbauer György eredetileg nem erre a pályára készült. Édesapja műszerész volt a környék legjobban felszerelt műhelyével. A gépészet vonzotta, de a sors egy kertészeti iskolába vezérelte. A kényszerből végül a szőlőnek és a bornak hála, szerelem lett.
„A gépészeti ismereteimből a mai napig sokat merítek” – folytatja a borász.” Hiszen valahol a technikai ismereteimnek köszönhetem azt is, hogy hegyközségi elnökként a gépesítés híve vagyok, ami ma a szőlészeti ágazat fejlődésének elengedhetetlen eleme. Az ember nem azért vesz versenylovakat, hogy hagyja szabadon kószálni őket, igaz? A mai gazdasági versenyben pedig, ha a piacon akar valaki maradni elengedhetetlen a folyamatos fejlődés. A vidéken például egyáltalán nem használtak kapáló gépet, mielőtt én azt be nem vezettem. Most a kombájnos szüretelést szeretném megismertetni a környék gazdáival. De a fejlődés egyik elengedhetetlen kelléke a palackos bor készítése is. Hiába árulok lédig borokat, ha nincs üveges borom ízlésesen felcímkézve, egy idő után bezárulnak a borpiac magasabb pincéi. Mi éppen ezért most vezetünk majd be négy fajtát a borszaküzletek polcaira.”
Ungerbauer György a Csongrádi borvidék szervezeti átalakulásról is beszélt. Jelenleg a központ Mórahalmon található, de amint megtalálják a megfelelő vezetőt, Csongrádra kerül, hiszen a borvidék 45 százaléka Csongrádhoz és vonzáskörzetéhez tartozik. A hegyközségek tagoltsága is változni fog. Az új szabályozás szerint ugyanis 500 hektár feletti területtel kel rendelkeznie mind a tíz hegyközségnek. A csongrádi a határ fölött van, a másik kilencből pedig még kettő alakul majd. Jelenleg folynak az alakuló közgyűlések. A borász szerint ezek a változások is a Csongrádi borvidék fejlődését szolgálják majd.

DéCsé

Megjelent: Csongrád Megyei Hetilap, 2008. 01. 25.

alföldi boros cikkek (vajdaság)

A nedű, ami átfolyik a határon

Feltámad a Szerémi borvidék

A délvidék borai lassan újra visszakapják azt az elismerést, amitől méltatlanul fosztotta meg történelmi korok szőlőtőkét is felforgató viharai. Frittmann János a Kiskunsági borvidék alkimistája idén, 2007-ben a Magyar Bor Akadémiától elnyerte az év borásza címet. A szőlészek kastélyának kapuján az új generáció képviseletében pedig egy határon túli magyar mágus, Maurer Oszkár kopogtat.
A harmincas évei derekán járó, igaz beszédű vajdasági fiatalember – aki már 21 éves kora óta foglalkozik borkészítéssel – múlthét pénteken a 2004. december 5-i népszavazás emlékezetére rendezett kerekasztal-beszélgetést követően tartott egy borkóstolóval egybekötött előadást az ősi magyar borvidékekről, szőlőfajtákról és a magyar ember becsületéről. A családias hangulatú gasztrofilozófiai ankéten először a bakator szőlőből készült különleges fehérbort kóstolhattuk. Ez a fajta akár húsz méter mélyen is a földbe engedi gyökerét, így a legnagyobb szárasságban is vízhez jut öntözés nélkül. A tőkék 70-80 évet is megélnek. Ezután a szerémi zölddel ismerkedhettünk meg. A nagyhírű Szerémi borvidék – ahonnan egykor egész délalföldet ellátták borral – a török bejövetelével szinte teljesen elpusztult. Maurer Oszkár az egyetlen, aki e fajtából készült nedűt újra hordóba tölti. Számomra a nap csúcspontja következett. Minden felhang nélkül, szinte egzakt hangvételben vezette föl az ifjú borász a Királyhalmán termesztett olaszrizlingből készült borát. Hagyományos gyalogműveléssel, ászokhordóban egy hektárról mindössze csak 1400 liter bor készült. Életem legfinomabb olaszrizlingjét kóstolhattam. Ezt a csodát egy különleges házasítás követte: olaszrizling, szerémi zöld és mézes fehér. A Skhytia. Mielőtt az aszús bianka és ezerjó szőlőszemekből készített „Ne felejtsd szavad” nevű desszertbort kóstoltuk volna, megismerkedhetünk az élénk piros színű kadarkával.
A borász elmondása szerint hisz abban, hogy a mára már egyedi, hagyományos feldolgozásnak és az ősi magyar szőlőfajtáknak köszönhetően, akár nemzetközi mezőnyben is komoly sikereket érhet el boraival. És a Szerémi borvidék – ahová ő maga ülteti vissza az elfeledett fajtákat – hamarosan feltámadhat.

DéCsé

Megjelent: Csongrád Megyei Napilap, 2007 decemeber 11.

Bánffy -szóda

Repülő gyöngyök

Szikvízkészítés dinasztiákon át

A Bánffy család 1907 óta foglalkozik szikvízkészítéssel. Alsóvároson, a Földmíves utcában a negyedik generáció képviselője, Bánffy István gépei keverik a buborékos vizet.

Nem nyílegyenes ösvény vezette – a családi mesterség, és az ipar örököseként – a töltőgépek mögé Bánffy Istvánt. Hosszú csavargás után, 1980-ban tért vissza a gyökerekhez, és kezdett el szódát készíteni apja mellett.
„Mint akkoriban a legtöbb fiatal, én is kerestem a helyem a világban. Voltam hűtőgépjavító, raktáros, kultúros a Balatonon. Az NDK-ban felszolgálóként próbáltam szerencsét, majd ismét a Balatonra kerültem csaposnak. Később a strandon, egy büfés kocsiban négy sütővel dobáltam a palacsintát. Most a fiamon a sor. Jelenleg egyetemre jár. A közgázon kereskedelmi és marketing szakos. Minden nyáron befogom, lelkiismeretesen, alázattal dolgozik, egy szavam se lehet rá” – mesélt a kezdetekről a mesterember.

Első spricc

Mikor a szikvíz világhódító útjának a kezdeteire voltam kíváncsi, Bánfi úr egy gyönyörű, díszpapírra nyomtatott kiskönyvet adott kezembe. A Magyar Országos és Budapesti Szikvízkészítő Ipartestület, Fröccstörténelem című kiadványát. A mű az ipartestület megalakulásának 120 éves évfordulójára készült 2005-ben.
„Joseph Priestly, angol tudós volt az első, aki széndioxidot vízzel elegyített 1767-ben – mondta az alsóvárosi iparos, miután a táskámba raktam ajándékát. „Majd hamarosan követte őt a genfi Jacob Schweppe (a Schweppes üdítőcsalád atyja), aki hatékony, ámde titokban tartott módszert talált fel a mesterséges szénsavas ásványvíz nagyipari előállítására. 1813-ban pedig Charles Plinth szabadalmaztatja a szifonfejet. A hazai szikvízkészítés a tudós pap, Jedlik Ányos nevéhez fűződik. Jedlik 1826-ban kezdett el kísérleteket az úgynevezett savanyúvizek – így hívták akkor az ásványvizeket – mesterséges előállítására. Győrben a gimnázium fizika szertárában sikerült neki az első pohár szódát elkészítenie. Később egy Pallos nevű bádogos segítségével állított elő szénsavval dúsított ivóvizet ipari méretekben.
1829-ben elküldte egy osztrák tudományos lapnak tanulmányának leírását. A bécsi professzorok lefordították német nyelvre, és megjelentették. A nagy kolerajárvány idején 1832-33-ban például ezt a vizet adták a betegeknek, és a betegek elmondása szerint valamelyest enyhítést is okozott fájdalmaikra.”
A szóda az egész világot meghódította. Burgelandban még a mai napig is isznak fröccsöt. Délamerikában is nagy hagyománya van a szikvíznek. De van Ditroitban és New Yorkban is szikvízkészítő; mindkettő magyar. (Olyan steakházba is hordják a szódájukat, ahol negyven-ötvenezer forint egy étkezés.) Torontóból nemrégiben jött egy levél az ipartestülethez, hogy a negyven éves alkatrészeket szeretnék lecserélni.

A Szüret

A borfesztiválra készítettem egy riportot, ami a fröccs és a magyar futball összefüggéséről szólt. Ott utaltam a „boroskás” üdítő születésére. Bánffy István mosolyog, mikor hézagos emlékeimet foltozgatom.
„Fáj András fóti birtokára – a legenda szerint – vitte el először a találmányát Jedlik. A bankár 1844-ben tartott szüretén a vendégek közt ott volt többek között Vörösmarty és sógora, Bajza József, vagy a költő, nyelvtudós, Cuczor Gergely. Mikor a felszolgáló pintérek, akiket a pincemester irányított (a nyelvújítás ezt a „pintér” és a „pincemester kifejezést gyúrta össze pincérré) szervírozták a bort, a tudós bemutatta találmányát. – A szikvízzel hígítva kevesebb benne az alkohol, üdítő és nem árt meg olyan hamar – érvelt Jedlik Ányos. És elnevezte spriccernek – északi településen még ma is nevezik így – az új italt. Vörösmartynak nem tetszett, túl németesnek találta, és rögvest átkeresztelte fröccsre.
Később Pestbudán megalapította első üzemét, majd 1852-ben átadta azt közeli rokonának, Szabó Alajosnak. A kiegyezés után két évvel, 1869-ben már a Magyar Királyi Belügyminisztérium rendeletet alkotott a szikvízkészítés szabályozására. A 1800-as évek végére, már annyira elterjedt hazánkban a szikvízkészítés, hogy a harmadik legnépszerűbb iparág lett. A szappanfőzők, és a légszeszgyártók előzték meg. A találmányi hivatal elmondása szerint a mai időpontig legalább hatszáz szabadalom övezte a szikvízgyártást. Minden újítást levédtek, kezdve a szifonfej alaktól, a belső működési elvek közötti apró eltérésekig.”

Einstand

A Szent István téri víztoronyban nyílt szikvízkiállításról kérdeztem, és az üvegek történetéről. A konyhában nekem is van egy régi szódásüvegem, sőt a kisebb településeken még ma is gyakori a hagyományos, üvegpalackba töltött szóda. Mielőtt a szifonfejes palack elterjedt volna, golyósüvegbe töltötték a szénsavas vizet. Bánffy István kezével egy palackot formál.
„Egy üveggömb volt a palackban. Mikor beletöltötték a szénsavas italt, majd leemelték a töltőgépről a nyomás az üveg szájához préselte a golyót, és az lezárta a nyílást. Fogyasztás előtt, pedig egyszerűen csak hüvelyk ujjal bele kellett nyomni az üvegbe, és a nyomás megszűnt.”
Érdekes történetet mesélt a szódás mester. Egy idős embertől hallotta, aki fröccsözés közben gyerekkori csínytevéseire emlékezett. Mikor elküldték szódáshoz golyós üvegekkel, eltörte az üveget, hogy a golyókat megszerezze, és a pénzt is zsebre rakta. Otthon meg sírva panaszolta, hogy elesett és a teli üvegek összetörtek. Talán még a lábát is megkarcolta, hogy legyen rajta horzsolás. Megmaradt a pénz, a golyókat megszerezte, és soha többet nem küldték szódáért.
„Kevesen tudják, hogy a Pál utcai fiúk elhíresült üveggolyói is ilyen üvegekből „estek” ki. Egyébként az üveggömb nagyon problémás volt, mert tisztításnál, ha letört egy darab belőle, már nem zárt. Ezért Goodyeer, a gumigyártó vulkanizált gumiból készített golyókat. Az üveggolyó után, a gyerekek megkapták az össze-vissza pattogó gumigolyót (nekem is van).”

Fasor

„Egészen az államosításig nagy harc folyt a piacért. A negyvenes évek végén tőlünk is elvették az üzemet (1907-óta foglalkozunk szikvízgyártással. Dédszüleim, nagyszüleim, édesapám, keresztapám. A kereszthúgom Kömpöcön még azzal a géppel, ami a Szent István téri víztoronyban nyílt szikvízkiállításon szerepel dolgozott.) A nagymamámnak aztán elvették az üzemét, kocsmáját. Hosszas kérelmek postázása után, apám testvére megszületett visszavásárolhatta saját gépét, és 1952-ben engedélyezték, hogy ismét szikvizet gyártson” – elevenítette fel Bánffy úr az átkos időszakot. „Másként ment akkor az ipar. Tiszteltük egymást. Mondok egy példát. Egy tápéi szikvízkészítő barátom – aki elmondása szerint gyerekként klottgatyában még az én nagymamámtól hozta a szódát – mikor beköltöztek szegedre beültünk a Fasor vendéglőbe Újszegeden. Megittunk egy kávét, és megbeszéltük, hogy miként működünk majd egymás mellett, mint konkurencia. Tisztességesen, becsületesen. Történt aztán, hogy egy alkalommal Újszegeden valamiért nem volt víz. Ők hordták a börtönbe a szódát, és ott nem lehetett még csak késni sem. Eljöttek hozzánk, és betöltöttük nekik mi a szódát. Így dolgoztunk mi akkor, és nem különben ma is.

”Szóóódááás!"

Mikor a mai helyzet felöl érdeklődöm, nem látom azt a nemes mosolyt a szája sarkában, mint amikor az emlékei közt keresgélt.
„A második évezred semmi jót nem hozott a szikvíziparban. A vendéglátásból kezd kiszorulni a palackos szóda. Egyrészről az általános fogyasztói szokásokat nagymértékben befolyásolják a divatos italok. A fröccs, ami a szikvíz nélkül elképzelhetetlen, nem kap akkora lobbit, mint a sör, vagy a különböző tömény italok, mint például a fiatalok körében népszerű Bacardi. A harminc alattiak körében nem a fröccsözés a legnépszerűbb italfogyasztás, mint évtizedekkel ezelőtt. Másrészről pedig a Coca Cola cég elárasztotta az italpiacot az automatáival, amibe beépített szódagép van. De az a szóda nem olyan, mint az igazi. Gyengébb és az íze sem ugyan az. Ráadásul versenyezni kell az olcsó ásványvizekkel, amit a multik tömegével árulnak. Négy éve nem tudtunk árat emelni. Most az áfa emelés kapcsán sikerült egy forint hetven fillért „becsempészni” a palackok árába. Ugyan olyan nehéz a helyzetünk, mint például a pékeké, akiknek szinte alig van hasznuk a kenyéren. Mert a bevásárlóközpontokkal nehéz felvenni a versenyt, hiszen ők nagy tételben olcsón kapják a lisztet, nem kell szállítaniuk sem a péksüteményeket. Veszélyben vannak a manufakturális szakmák. Most is vannak negyven forintos ásványvizek. Mi már nem tudjuk ennyiért árulni. Nézzen körül, Itt minden kézzel készül.”
Bánffy István mégis bizakodó. Megpróbálják bevezetni újra a régi hagyományt. Egy kisteherautóval házhoz szállítják a szikvizet. A kihangosítón pedig egy ismert rádiós kiálltja majd: szóóódáás!

Keretes:
Az Országos Szikvízkészítő Ipartestület elnökségének tagjai elhatározták, hogy megpályázzák a Garantálta Hagyományos és Különleges Élelmiszer címet. Ehhez bizonyítani kellett a hagyományosságot. 1901-ben indult a Szikvízipar Lapja nevű újság, amiből Bánfi Istvánnak mindegyik példánya a polcon pihent, bekötve. Ebből az anyagból sikerült aztán bizonyítani a termék kiválóságát.

Keretes:
Néhai Balázs mester (Mészáros Vendéglő) gyűjteményéből szemezgetve néhány különleges fröccs fajta:
Ujházi-fröccs: kovászos uborka levével hígított bor.
Kass vagy Tisza-fröccs: vörösbor pezsgővel
Mafla: fél liter bor és ugyanannyi szódavíz
Házmester: három deci bor két deci szóda
Viceházmester: négy deci bor egy deci szóda
Krudy fröccs: kilenc deci bor egy deci szóda
Góré fröccs: kispohár borhoz épp annyi szóda amennyi a pohárban elfér
Színészfröccs: két deci szódavíz az is langyos an

DéCsé

Megjelent: Szegedi Egyetem

alföldi boros cikkek (Somodi)

A bor kézművese

Apró kis csodák a homokon

Az ásotthalmi chardonnay az erdőben, egy kis tisztáson készül. A homoki bor tiszteletére tanít. Somodi Sándor borász művészi szeretettel végzi hivatását. Borai nevelnek minket erre a tiszteletre.

A homokbuckák között iszonyatos sebességgel hajtottunk a szegedi országút felé. Fotós kollégámnak húsz perce volt, hogy az Árpád téri számítóközpontban lencsevégre kapjon egy szuperszámítógépet. Ha valaki beszélgetett már egy borásszal a borról, tudja, milyen jelentéktelenné válik az idő. A hátsó ülésre hajoltam, és a kabátomból borágyat készítettem a kadarka, chardonnay, kékfrankos rozé palackjainak. Gyerekülés, jut eszembe. A borosüveg koccanásai pityergő gyermekhangok.
„A riporthoz felbontom majd a chardonnay-t” – mondom Csabának. Visszahuppanok az első ülésre, és belekapaszkodom a hamutartóba. Azt mondja, elfogult leszek. Természetes. Aki egzakt, hideg a borral kapcsolatban, hazudik. Vagy ateista.

Fenyőerdő

Tíz, nagy tekintélyű családi pincészet 1999-ben megalapította a Pannon Bormíves Céhet. Az alapító tagok között olyan neves borászok vannak, mint Árvay János (Tokaj), Tiffán Ede (Villány), Gere Attila (Villány) vagy Szeremley Huba (Badacsony). A céh célja többek között a kimagasló minőségű magyar borok készítése, népszerűsítése és a kulturált borfogyasztás meghonosítása. Ma huszonhét tagja van a szervezetnek. 2005-ben az Alföldről először javasoltak borászt tagfelvételre. Somodi Sándor a homoki boraival bekerült a legnagyobbak közé.
„Lényegében én vagyok a céhnek a vége, az egyetlen alföldi borász. Amolyan kézműves. Itt nincsenek gépsorok. A címkéket is kézzel ragasztjuk fel” – mesél a borász családias hangulatú pincészetéről. „A következő tagfelvételnél nekem kell javaslatot tennem még egy alföldi borász felvételére. Frittmannék lesznek azok. Kiváló eredményeik vannak. Amikor elkezdték a palackozást, hozzám fordultak segítségért. A kívülálló azt gondolná, hogy ez csak egy egyszerű döntés. Holnaptól üvegbe töltök. Nem sok szakmának van saját törvénye. Márpedig a bortörvény világosan szabályozza a termelés egész menetét. Nem elég a pénzt előteremteni, a szakhatósági engedélyek hosszú sorát is be kell szerezni.”
A borász végigvezet birtokán, miközben évszázadokat kalandozunk a bor misztikus világát fürkészve. Somodi Sándor mesebeli környezetben dolgozik. Az ásotthalmi fenyveserdőben, egy tisztáson építette fel tanyáját. Két épület, egy pince, raktár, nyári lugas. Csend van, a rigó tiszta énekét a távolból favágók gépfűrészének halk morajlása piszkítja be. A borász elhúzza száját. Sajnálja, hogy nem hallhatjuk az erdő csendjét.

Noé

„Két mondattal nem lehet elintézni a bor és a borászat jelentőségét. Teljesen különálló gazdasági terület” – mondja, miközben kérdéseim hosszú körmondatait próbálja kiegyengetni. „Mert például a bor története valahol Ararát hegyéről indult. Lényegében az első mesterség. Noé szőlőt kezdett művelni, igaz?” – és nagyot nevet, miközben combomon csattan keze. „Csak Magyarországon közel ezerötszáz éves a borászat kultúrája. A világ bortermelésének története is legalább tízezer éves múltra tekint vissza. De most a jelennel kell foglalkoznunk. Noénak nem volt konkurenciája, nekünk viszont ebben a globalizált világban kellene megtalálnunk a saját helyünk. Ha a közkedvelt borok fajtáit nézzük, viszonylag szűk fajtakörre tehetők a felhasznált szőlők. Leginkább a nagy francia fajták terjedtek el az egész világon. A világpiacon körülbelül háromszázmillió hektoliter bor van. Mi ebből négymillió hektolitert készítünk. Csak akkor van esélyünk, ha az egyediségre törekszünk. És a hungarikumnak számító szőlőfajtákból igyekszünk kiváló borokat készíteni. Magyarország egyik legfontosabb területe a vendéglátás, és ezen belül a gasztronómia. Ennek szerves részét képezi a borkultúra. A furmint, hárslevelű, kövidinka, ezerjó, sárfehér vagy a juhfark. Én a kadarkával szeretnék foglalkozni, és több borász társam is nagyon jó borokat készít ebből a szőlőből. Ez a balkáni fajta már csak nálunk található, és különlegesen fűszeres a belőle készült bor ízvilága.”

Homok

Az ásotthalmi bormíves svédeket lát vendégül a hétvégén, megmutatja nekik, hogy milyen az igazi paprikás és a kadarka. Mert ő azért dolgozik, hogy bebizonyítsa, lehet nagyon jó bort is készíteni, nehéz körülmények között. Az Alföld adottságaira gondolt, szemben a hegyvidékével. Azokon a borvidékeken, ahol nagyon jók az feltételek, csak a borászon múlik, hogy kihasználja-e vagy sem. Míg az Alföldön kemény munka és kitartás kell, hogy kiváló minőséget érjenek el.
„Árvay János kollégám mesélte, hogy kóstoltak 1848-as évjáratú aszút. Tökéletes volt. Ilyen tartós bort csak a Tokaj-Hegyalja ideális talajösszetételén termett szőlő adhat. Az Alföldön a talaj menti fagyok is sokkal erősebbek, hiszen ez az ország legmélyebben fekvő területe. A 2002-es, 2003-as fagykárokat még mindig érezzük a tőkéken. A hegyvidéken metszéssel szinte teljesen korrigálni tudták az elfagyást. De ezt a kemény harcot, amit a jó minőség érdekében végzünk, nem igazán értékelik. Persze a napsütéses órák magas száma, meg a homokos talaj gyors felmelegedése előnyt jelent” – mondja.
Somodi-borokat kezdtünk fotózni. A kis épületben felvágtunk néhány kartont, és a fotós kollégám csendéleteket komponált. Hordó, víz, kadar, macska stb. A dicsérő szavakra nem válaszolt a borász. Elkomorodott. Azt mondta, baj van. A fejekben. És a borban akár egy egész nemzet is tükröződhet.
„A franciáknál nem mondják, hogy erről meg arról a borvidékről ne fogyassz, mert az egy gyanús vidék. Ők is különbséget tesznek a borvidékek között, de mindig azt emelik ki, ami a borban jó. Attól más. És akinek az ízléséhez a legközelebb áll, szeretni fogja. Mikor egy kezdő magyar borfogyasztó ismerkedni akar a borvidékekkel, nem az Alföld lesz az első” – csóválja fejét.

Petőfi

A borász egy nagyon személyes példát is elmesélt. Beszélgetett egy pesti „ficsúrral”, amolyan szalon-sznob borszerelmessel (ezt én gondoltam hozzá), aki a borgyűjteményével büszkélkedett, majd kifejezte sajnálatát, de ő azért nem tart alföldi borokat, mert nem adja fel a minőséget. Somodi Sándor, mikor megkérdeztem, hogy mit válaszolt, meglepetésemre azt felelte, hogy Petőfit idézett. Két szó, költőien egybeírva. Majd leestem a padról. Szégyen, de nem tudtam. Telefon a magyar szakos kollégának, és Hauptmann „Gabeszbá” már el is küldte nekem a verset. Igen, sokat vitatkoztak, hogy megfér-e a káromkodás a költészetben, írta Gabesz a levél végén. „Mit nem beszél az a német” című, 1848 májusában írt dühös vers, egy forrongó ifjú tollából. Negyedik versszak, első sor.
„Milyen gasztronómia az, ahol azok a fiatalok bírálnak, akiket felnevelt a kenyerünk, borunk, paprikánk, mézünk? És akikben annyi tisztesség sincs, hogy azt a honfitársát részesítse előnyben vásárláskor, aki kint izzad a paprika- és hagymaföldeken, imádkozik, hogy ne verje el a jég a szőlőt?!” – morgolódik a borász.
Somodi Sándor elmesélte, hogy mire képes a tudatosan kidolgozott marketing. Franciaországban a magyar Alföld adottságaival szinte teljesen megegyező Beaujolais borvidék borait az egész világon elismert termékekké varázsolták. Ezt a hazai boroknál is megtehetnénk, ha komolyan vennénk a bormarketinget, és áldoznánk rá az adóforintokból is.
„Mi még csak ott tartunk, hogy a literenkénti nyolc forint adót visszakapjuk, és az ágazat fejlesztésére fordíthatjuk. A Bormarketing Kht. – melybe tizenhárom különböző, bortermeléssel kapcsolatos szervezet delegál szakembereket – szeretné elérni, hogy az állam bízza a szakmára, hogy mit kezd a saját pénzével. A bor adója szolgálja a borászat érdekeit. Szerintem ez borzalmasan egyszerű és logikus kérés. Külföldön már réges-rég így működik. A magyar borászatok többsége a rendszerváltás óta datálható. Európa nagy bortermelő vidékekein néhol közel háromszáz éves családi tradíció áll egy-egy cég mögött. Lehet tőlük tanulni. Ha viszont ezt a tizenöt évet vesszük figyelembe, a magyar borászat eredményei óriásiak. Ha a kormányzat mellénk állna, néhány éven belül komoly vetélytársai lehetnénk bármely európai bornak.”

Otthon

A fotósunk az óráját igazgatja. Én meg az övemen a svájci bicskát. Bornyitó. Hiába. Somodi Sándor az autóhoz kísér minket. Csaba egy karton ásotthalmit tesz a csomagtartóba, én a három üvegemet a hátsó ülésre. Kétszer fogunk kezet. Keretbe teszi gondolatait. Kézfogások közé. Elmondja, hogy komolyan kell venni a terveket. Ki kell tűzni a célt. Chilében az Államokat célozták meg. A borászok összefogtak, az állam melléjük állt, és profi marketinges csapattal elérték, hogy a chilei bor már az USA borpiacának meghatározó terméke. Meg kell nekünk is fogalmazni, hogy mit akarunk.
„Először is itthon legyünk otthon” – mondja az alföldi bormester, és most szorítja meg másodjára kezem. „A céhtársaim többségének is ez a véleménye. Az elsődleges cél az, hogy a vendéglátósok ne az olaszok, spanyolok olcsó borait kezdjék árulni. A magyar vásárló ne vágja magát földhöz, mert dél-amerikai bort ihat, amikor száz különbet talál itthon. Márpedig ez a veszély fennáll. Egy értelmesen gondolkodó magyar embernek el kell jutni eddig, különben előbb-utóbb mindannyian beledöglünk.”
A borász mosolyog. Nem komoly az elkeseredés. Alapjában vidám, derűlátó. Csak, mint a nyílt szívű emberek általában, néha nagyon megmondja, hogy mi az, ami van. És annak mindig éle van. A bor már csak ilyen. Tükör. In vino veritas.

Keretes:

Kadarka

A legelterjedtebb s legkitűnőbb magyar kékszőlő-fajta, amelynek leve főalkatrészét képezi a leghíresebb magyar vörös boroknak, mint az egri, szegszárdi, budai, ménesi, visontai, villányi. Levelei nagyok, alul szőrösek; fürtje nagy, gúla alakú, rövid nyelű; bogyói közép nagyok, gömbölyűek, vékony héjúak, levesek. Késői érésű, ezért nem jó fekvésben silány bort ad, míg jó fekvésben nemcsak sok, hanem kitűnő bort, néha aszút (például Ménesen) szolgáltat. Hazánk legtöbb helyén rövid metszésben művelik. A kadarkának sok változata ismeretes hazánkban, így a hím, a nőstény (laza fürtű), a rugós, a bolond (Szekszárd), a lúdtalpú (Eger), a török kadarka (Visonta). Az Alföldön a kadarkát fekete dinkának, Biharban fekete jeneinek, a Tótságban skadarkának, Szerbiában (Negotin mellett) cedierskának nevezik. A szőlő állítólag Skutariból került hazánkba, s tőlünk terjedt el Szerbiába, ahol a híres negotini vörösbort szintén e fajta szolgáltatja. Ismeretes egy fehér kadarka szőlőfajta is.

DéCsé

Megjelent: Szegedi Egyetem, 2006

Templomkert

Kapucíner

Istenes Kert

…és elindultam inni egy csésze kapucínert.
De a Honvéd téren megkondult a harang. Mondják, a harangzúgás olyan rezgéseket szabadít fel, hogy egy kilométeres körben megvéd minden negatív sugárzástól.
Eszembe jut Isten. Bort fogok inni. A harang tornya mellett, a Templomkertben, ahol van egy asztal, közvetlen a templomfal mellett. Néha a nyári forróságban nekitámasztom a hátam a klinkert tégláknak. Az arcom, mikor simogatásra szomjazom. Mikor elvesznek a mondatok a fülem, hátha áthallatszik egy szó. Most épp a vállam; a súly miatt. Vigye el!
Frittmann rozét iszok. A vér miatt, mert fakó. Az asztalomról rálátni a bejárat melletti hosszú padsorra. Ott szoktak játszani hőseim. A Frittmann Borbarátok. Az én regényem. Most értek körbe az évszakok, mióta az első rozét felbontottuk. Egy kör. Néha mikor elvesznek a mondatok, tényleg nekitámasztom a fülem.
A Templomkert, mert valaki azt mondta, hogy akár egy kilométeres körben is megvéd a haranghang. És most, hogy az évszakok körberajzoltak, látom már. Körben egy pont; én. Nem egy kilométer; pont. Végtelen parány, és végtelen nagy. Magam vagyok a burok. Összenőve.
Leültetett az asztal mellé, töltött egy pohár Frittmannt. És mondta, hogy figyeljem meg azt a lassú ívet, ami formát ad. Emlékezzek. Egy év. Játék a lapokkal. Hajnali kábaság. Ököl az asztalon; tehetetlen düh. Gőgös pökhendiség. Megértő alázat. Sértés, árulás. Szerelem. Halál: feltámadás. És látom a legnagyobb hitetlenséget: öngyilkosság, hogy elhazudtam önmagam. Álszent ájtatosság, napi ima, erkölcsi prédikáció, miközben egyszer sem merek megállni, és megnézni a kört, ami kiemel. Én vagyok a vergődés, a megállás, az ölelés, az ököl, a csók, a köpés, döntés közöttük, és a bor. Igen, a bor is én vagyok.
Most még fakó, de az íz, a csodálatos savak körberajzoltak, kiszíneztek.
Megkondul a harang, és a harangzúgás leráz rólam minden káprázatos salakot; megállít. A nagy ficánkolás helyett egy kicsit pihenjek meg, s figyeljek, hátha valaki tart! Egy puha tenyérben ugrálok, csak az esztelen csapkodásban nem látok, nem érzek semmit.
A derű, mikor a nap minden pillanatában érzem majd. A legtöbb, amit elérhetek.

DéCsé

Megjelent: Szegedi Egyetem, 2006

A történet

A 2005-ös Szegedi Borfesztiválon két borissza, Dobó Csaba és Szilágyi Árpád Levente megismerte az alföld egyik legnagyobb alkimistáinak, a Frittmann testvéreknek arany, rubint, gyémánt és más nemesfémekből és drágakövekből préselt nedűit. Segítségükre volt Dlusztus Imre író, borszakíró, főszerkesztő, futballvezető stb. – aki e cselekedetével és a boruniverzumban betöltött világpolgári szerepével kiérdemelte a Frittmann Baráti Kör örökös elnöki tisztségét is.
Egy év múltán, 2006. május 18-án aztán a két barát betért a Honvéd téri Templomkert nevű gyorsétkezdébe és hangulatos kiskocsmába, ahol felidézve a frissen lobbant rozészerelmet, s kértek egy palackkal a rózsaszínes árnyalatú üvegből, Ildikó (a legkedvesebb pincérlány) feje fölül, egy üveg Bánfi szódát mellé, majd kiültek a teraszra, a Tiszafa árnyékában. Ekkor érkezett meg a harmadik barát, Hódi Rudolf is, aki egy pohár társaságában csatlakozott hozzájuk. Töltés előtt mustrálni kezdték a palack cimkéjét: Frittmann kékfrankos rozé, 2005.
Délután két óra volt, este tizenegy felé már megalakult a Frittmann Baráti Kör – az összes palack elfogyott.
Ők hárman az alapító tagok, akikhez később csatlakozott az örökös elnök, és a Szegedi Egyetem szerkesztőségének három tagja: Csécsi László, Hauptmann Tamás és Petró János, illetve a szerkesztők gyöngyszeme: Pintér M. Lajos is. A tagok és szimpatizánsok száma egyre csak gyarapszik, összeírásukon erősen gondolkodunk.
Sajnos a hivatalos egyesületté alakulás, bár egyszer már elkezdődött, még várat magára. A baráti kör tevékenysége a Dél-alföld gasztronómiai és kulturális értékeinek ápolása, kiemelten az alföldi bor és borfogyasztás és a hozzá kapcsolódó hagyomány méltatlan helyzetének rehabilitálása. A baráti körös összejövetelek szellemi eredményeinek érvényesítését is a feladatunknak tekintjük épp úgy, mint az FF (Frittmann Forever) hirdetését.