A történet

A 2005-ös Szegedi Borfesztiválon két borissza, Dobó Csaba és Szilágyi Árpád Levente megismerte az alföld egyik legnagyobb alkimistáinak, a Frittmann testvéreknek arany, rubint, gyémánt és más nemesfémekből és drágakövekből préselt nedűit. Segítségükre volt Dlusztus Imre író, borszakíró, főszerkesztő, futballvezető stb. – aki e cselekedetével és a boruniverzumban betöltött világpolgári szerepével kiérdemelte a Frittmann Baráti Kör örökös elnöki tisztségét is.
Egy év múltán, 2006. május 18-án aztán a két barát betért a Honvéd téri Templomkert nevű gyorsétkezdébe és hangulatos kiskocsmába, ahol felidézve a frissen lobbant rozészerelmet, s kértek egy palackkal a rózsaszínes árnyalatú üvegből, Ildikó (a legkedvesebb pincérlány) feje fölül, egy üveg Bánfi szódát mellé, majd kiültek a teraszra, a Tiszafa árnyékában. Ekkor érkezett meg a harmadik barát, Hódi Rudolf is, aki egy pohár társaságában csatlakozott hozzájuk. Töltés előtt mustrálni kezdték a palack cimkéjét: Frittmann kékfrankos rozé, 2005.
Délután két óra volt, este tizenegy felé már megalakult a Frittmann Baráti Kör – az összes palack elfogyott.
Ők hárman az alapító tagok, akikhez később csatlakozott az örökös elnök, és a Szegedi Egyetem szerkesztőségének három tagja: Csécsi László, Hauptmann Tamás és Petró János, illetve a szerkesztők gyöngyszeme: Pintér M. Lajos is. A tagok és szimpatizánsok száma egyre csak gyarapszik, összeírásukon erősen gondolkodunk.
Sajnos a hivatalos egyesületté alakulás, bár egyszer már elkezdődött, még várat magára. A baráti kör tevékenysége a Dél-alföld gasztronómiai és kulturális értékeinek ápolása, kiemelten az alföldi bor és borfogyasztás és a hozzá kapcsolódó hagyomány méltatlan helyzetének rehabilitálása. A baráti körös összejövetelek szellemi eredményeinek érvényesítését is a feladatunknak tekintjük épp úgy, mint az FF (Frittmann Forever) hirdetését.